Egy dinamikus régió tudásbázisa

A pozsonyi és trnavai régiók jelentik a tudomány és kutatás központját Szlovákiában. Az ország 20 állami egyeteme közül nyolc a fővárosban, illetve a fővárosi régióban található, akárcsak az egyetem falain kívül működő kutatóintézetek túlnyomó többsége. A legfontosabb főiskolák közé tartozik a pozsonyi Comenius Egyetem, a Szlovák Műszaki Egyetem, a pozsonyi Gazdasági Egyetem és a Szlovák Orvosi Egyetem, valamint Trnavában a Cirill és Metód Egyetem, továbbá a Trnavai Egyetem. A Szlovák Tudományos Akadémia székhelye szintén Pozsonyban található, és az Akadémia is a fővárosban működteti intézetei többségét.

Annak ellenére, hogy kedvezőek a kiinduló feltételek egy teljesítőképes regionális tudásgazdaság létrehozására, még számos kihívással kell szembenéznünk az állam által biztosított stratégiai támogatás terén, a törvényi keretek, valamint a kutatási infrastruktúrák kiépítésére rendelkezésre álló eszközök vonatkozásában. Az innovációs infrastruktúra szukcesszív fejlesztése döntő jelentőségű a régió szempontjából. A technológiai központok, valamint a tudomány- és technológiaparkok a létrejövő innovációorientált vállalkozások támogatása révén kulcsszerepet játszanak ebben a folyamatban. A tudomány- és technológiaparkok ráadásul a nemzetközi technológiai vállalatok régióban történő letelepedésének legfontosabb eszközei is egyben.

Komoly esélyt kínál ebben az összefüggésben a CEPIT befektetői csoport által kialakított tudomány- és technológiapark Bratislava-Vajnory-ban. A projekt az első építési szakasz befejezésénél tart, de további költségvetési támogatásra van szükség az infrastruktúra kiépítésének folytatásához, illetve a befektetők idecsalogatása érdekében. Nem kevésbé fontos a 2007 óta létező és a trnavai régióból induló Automoto Cluster Nyugat-Szlovákia. A klaszter célja, hogy 2012-ig minőségi és modern bázist alakítson ki az autóipar számára a humán erőforrás, a technológia-transzfer, az innovációs folyamatok és a beszállítói hálózat terén. A klaszter a régió fejlődése szempontjából, illetve a főiskolák, a vállalkozási szektor, valamint a közigazgatás számára is számos előnyt kínál. Trnava városa, a trnavai régió önkormányzatai, a SARIO Szlovák Beruházási és Kereskedelmi Fejlesztési Ügynökség, a trnavai Cirill és Metód-Egyetem, egy műszaki szakközépiskola, valamint számos kis- és középvállalkozás vesz részt a klaszterban.