Az infrastruktúra kiépítése és a környezetvédelem

A pozsonyi és a trnavai régió a CENTROPE-térség részeként az összeurópai közlekedési folyosók kereszteződésénél fekszik. Az ebből adódó jó megközelíthetőség számtalan lehetőséget kínál a komoly nemzetközi együttműködésre. A közlekedési hálózatok közül a vasút játssza a legfontosabb szerepet, amelyet a közút, a légi közlekedés, illetve a dunai víziút követ.

A pozitív keretfeltételek ellenére továbbra is szükség van a vasút- és közúthálózat modernizálására, a légi közlekedés és a vízi úton történő szállítás infrastruktúrájának kiépítésére, valamint a kombinált közlekedés erősítésére. Nemcsak a lakosság fog profitálni ebből, hanem a nemzetközi befektetők számára is döntő fontosságú a megfelelő közlekedési infrastruktúra. Ebből adódóan – a régió pozitív irányú fejlődésének elengedhetetlen feltételeként – hosszú távra kell kiépíteni az infrastruktúrát.

Mindennek természetesen nem a számos érintetlen természeti terület rovására kell megvalósulnia. A Kis-Kárpátok erdei, a Záhorie erdői és mezői, illetve a Duna és a Morava az óvandó természetvédelmi területek közé tartoznak. Az említett környezeti erőforrásoknak köszönhetően a szlovákiai CENTROPE-partnerrégiók európai összehasonlításban nagyon kedvező helyzetben vannak az ivóvíz-ellátás és az ivóvízkészletek terén.

Napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap a természetvédelem és a tartós fejlődés. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt a városi károsanyag-kibocsátás csökkentését, a megújuló energiaforrások fokozott mértékű felhasználását, a megfelelő hulladékgazdálkodást és hulladék-semlegesítést lehet a legfőbb feladatok között említeni. A környezet és az utánunk következő generációk érdekeit szem előtt tartó fejlesztés stratégiai célja közé tartozik a lakosság környezeti nevelése és környezetvédelmi kérdések iránti fogékonyságának fejlesztése, magas színvonal elérése a táj- és forrásvédelem terén, az árvízvédelem a Duna és a Morava mentén, illetve a Pomoravie környezetvédelmi park kialakítása.