Közlekedés és infrastruktúra az ausztriai partner régiókban

Bécs. Közép-európai elhelyezkedésének köszönhetően Bécs maximum három óra alatt megközelíthető repülőgéppel bármelyik európai fővárosból. A Duna éppen Bécs városának központján halad át, kikötőjét számos közlekedési csomóponttal kötve össze a Fekete-tenger és az Északi-tenger partján fekvő Rotterdam között. Az utóbbi időben végrehajtott bővítések nyomán Bécs kikötője Kelet- és Délkelet-Európa egyik legmodernebb és leghatékonyabb logisztikai központjává vált. Az új Bécsi Főpályaudvar (2014-ig átépítés alatt) révén a város a München, Prága, Krakkó, Pozsony, Budapest, Zágráb és Verona felé tartó útvonalak forgalmas csomópontja lesz. Már ma is korszerű autópályák kötik össze Bécset csaknem valamennyi említett várossal, és a Brno felé tartó autópálya (amely Prága felé folytatódik) is építés alatt áll. Bécs rendelkezik Európa egyik legmodernebb és leginkább kihasznált tömegközlekedési rendszerével, melynek eredménye, hogy az osztrák fővárosban az összes közlekedés 35%-a ehhez a közlekedési formához tartozik.

Alsó-Ausztria. A Bécs-Schwechat Nemzetközi Repülőtér egyik elsődleges előnye, hogy Közép-Európa szívében helyezkedik el, amely még nagyobb jelentőséget kapott az EU bővülése óta. A repülőtér mára kelet és nyugat között kiemelkedő jelentőségű áruszállítási csomóponttá vált. Nincs még egy európai repülőtér, amely akkora hangsúlyt fektet a CEE országok kiszolgálására, mint a Bécs-Schwechat. A repülőtere mellett Alsó-Ausztria kitűnő közlekedési infrastruktúrával is dicsekedhet, mely alternatív útvonalakat, például folyami utakat is tartalmaz. Krems és Ennsdorf kikötőjével Ausztria legnagyobb tartománya optimális módon kapcsolódik a nemzetközi Duna-Rajna-Majna csatornához.

Burgenland. A Burgenland infrastruktúráját érintő megújulás kiterjed a közlekedés, informatika, adminisztráció és energetika területére. A burgenlandi központok megerősítése, a tömegközlekedés fejlesztése, valamint a tranzit- és átmenő forgalom magas szintű úthálózatra történő koncentrálása alapvető jelentőségű intézkedések ennek a célnak a megvalósításában. A cél a kontrollált növekedés elősegítése és a tömegközlekedés súlyának megnövelése. A magas szintű közúti és vasúti hálózatokkal kapcsolatban egy sor infrastrukturális projekt áll tervezés alatt; megvalósulásukat követően Burgenland jó kapcsolatokkal fog rendelkezni mind az európai, mind az ausztriai közlekedési hálózatok felé. Az infrastruktúra tervezésekor különös hangsúlyt fektetnek a fenntartható és innovatív közlekedési megoldásokra a Fertő-tó körüli érzékeny térségben.