Növekedés a CENTROPE-térségen belül illetve a CENTROPE-térség révén: növekedés az új vállalkozási lehetőségek kihasználása által

A megújuló energia területére szakosodott, klosterneuburgi központú Biogest azon vállalkozások új generációját képviseli, amelyek a legtöbb lehetőséget kínálják a határokon átívelő együttműködésre a CENTROPE-térségen belül. A clean-tech ágazat egyik legígéretesebb fiatal vállalkozásaként számontartott vállalat bizonyságul szolgál arra, hogy milyen óriási potenciál rejlik az alkalmazott biotechnológiában a közép-európai régióban.

Egy példamutató vállalkozás a CENTROPE-térségből

A Biogest a regionális illetve a határon túli igényeket egyaránt kielégítő, osztrák, cseh, szlovák és magyar ügyfelekkel rendelkező vállalatnak tekinthető a CENTROPE-piacon. A cég Közép- illetve Kelet-Európa egyéb országai felé is nyit. Az említett piacok még mindig jelentős szükségletekkel rendelkeznek a megújuló energia terén, mivel a mezőgazdaság fontos szerepet játszik a fenti országokban, illetve a szóban forgó államok viszonylag komoly lemaradással küzdenek Nyugat-Európához képest a fenntartható technológiák fejlesztése tekintetében. Ugyanakkor ez a lemaradás figyelemreméltó növekedési esélyeket is kínál a közép- és kelet európai országok számára, mivel a biogázüzemek biotechnológiai vonatkozású igényei még a gazdasági válság hatására sem csökkennek. A Biogest tökéletesen megértette a fentiekben vázolt helyzet üzenetét. A cég elnök-vezérigazgatója Christian Riel szerint: “A Biogest – termékeinek és szolgáltatásainak köszönhetően – kétségkívül a kelet és közép-európai piac úttörő szerepet játszó vállalkozásának tekinthető. A portfóliónk a válság ellenére komoly fejlődést mutat a közép- és kelet európai országokban.”

A Biogest több országra kiterjedő tevékenységi körének nemzetközi jellege tükröződik a cég munkavállalói struktúrájában is. A munkavállalók többsége a CENTROPE-térség tagállamaiból érkezik. A munkahelyen tapasztalható diverzitás lehetővé teszi a Biogest számára az ügyfelekkel történő jobb kommunikációt illetve a potenciális új ügyfelek hatékonyabb megszólítását. A Biogest – termékeinek, szolgáltatásainak illetve multinacionális teamjének köszönhetően – kihasználja a legtöbb lehetőséget, amelyet a CENTROPE-régió nyújt.

A CENTROPE-térség mint lehetőség egy jól működő vállalkozás létrehozására

Ugyanakkor a Biogest tevékenységének innovatív jellege nyilvánvalóan komoly pénzügyi befektetést illetve jelentős pénzügyi eszközöket igényel, hiszen csak így tartható fenn az intenzív növekedés. A Biogest ebből adódóan nagy hangsúlyt fektet olyan befektetők felkutatására, akik tőkéjükkel támogatni tudják a vállalatot. A megfelelő befektető megtalálása érdekében a cég különböző szakmai rendezvényeken vesz részt, ahol könnyen kapcsolatot létesíthet új befektetőkkel. Egy ilyen lehetőséget kínált a 2010 szeptemberében Schwechatban megrendezett Cleantech Invest, amelyet a CENTROPE-kapacitás projekt is támogatott. Az említett esemény lehetőséget biztosított a Biogest számára, hogy találkozzon olyan befektetőkkel, akik érdeklődnek a cég tevékenysége iránt – megkönnyítve ezzel a közös hang megtalálását. Úgy tűnik, hogy a Cleantech Invest kiváló alkalmat teremtett számunkra a Cleantech ágazatban tevékenykedő vezető európai befektetőkkel való találkozásra valamint vállalatunk bemutatására. Továbbá: az esemény világos tematikai és földrajzi irányvonalának köszönhetően – amely a Cleantech ágazatot, a közép- és kelet európai országokat valamint a CENTROPE-régiót tekinti elsődleges célpontnak – olyan befektetők érkeztek Schwechatba, akik érdekesek számunkra, ugyanakkor fogékonyak a stratégiánk iránt” – mondja Christian Riel.

Ennek köszönhetően sokkal gyorsabban fejlődnek az üzleti kapcsolatok, mint egyéb szakmai rendezvények során. A Biogest a Cleantechnek köszönhetően számtalan tárgyalást folytat jól ismert európai befektetőkkel a jövőbeni együttműködésről. Ahogy Christian Riel hangsúlyozza: “A mi szemszögünkből a Schwechatban megrendezett esemény az egyik legjobb volt azok közül, amelyen valaha részt vettem. A konferencia során kialakított személyes kapcsolatok megkönnyítették, hogy a mindkét oldalon tapasztalható általános érdeklődés szintjéről eljussunk az elkötelezettségről tanúskodó konkrét lépésekig, és képesek legyünk a szükséges bizalommal viszonyulni az említett intézkedésekhez. Pozitív meglepetést jelentett számunkra, mennyi fontos személy megjelent a rendezvényen, illetve mennyire könnyű volt őket meggyőzni.” A Cleantech Invest újabb lehetőséget kínált a Biogest számára, hogy bővítse portfólióját, és megragadjon számos vállalkozási lehetőséget, amelyet ki kell használni a CENTROPE-piacon.

Biogest energia és víztechnológiai Rt