A pozsonyi és trnavai régió – mint fővárosi térségek – tekinthetők Szlovákia legfejlettebb részének, és ebből adódóan központi szerepet játszanak az egész ország stratégiai fejlődésében. Az említett két térségben a legmagasabb az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék, a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta, a legmagasabb a havi átlagjövedelem, illetve szlovákiai viszonylatban itt találhatók a legnagyobb számban tudományos kutatóintézetek és oktatási intézmények. A pozsonyi és trnavai régió képezi a Szlovákiában végrehajtott külföldi beruházások legfőbb célpontját.
Többek között a Volkswagen, a Siemens, a Whirlpool, a Jacobs Suchard Figaro és az IBM említhető a legjelentősebb külföldi befektetők között. Az ipar területén az autógyártás, a kőolaj-finomítási és a petrolkémiai termékek gyártása, illetve az élelmiszer-gyártás jut domináns szerephez. A nemzetközi közvetlen beruházások magas koncentrációja, az ipari termelés magas szintje, valamint a sokszínű gazdasági bázis kedvező feltételeket teremt a technológiai és innovációs alapú gazdasági fejlődéshez.
Az építőipar szintén bizonyságul szolgál arra, hogy a vegyes felhasználású épületek létesítésével, illetve a lakásépítéssel komoly növekedés érhető el. Az idegenforgalom is a gazdasági fejlődés jelentős tényezőjévé vált, amit a kereskedelemre, illetve a szolgáltatói tevékenységre szakosodott kis- és középvállalkozások pozitív irányú fejlődése is jól tükröz. A pozsonyi és trnavai régió a kedvező földrajzi elhelyezkedéséből is profitál, amely pozitívan befolyásolja a rendkívül fejlett régiókkal való közvetlen cserét. A nemzetközi gazdasági együttműködés állandó fejlesztése, illetve a közvetlen beruházások számának növekedése is jól példázza mindezt.
Itt van > home > centrope régió > Gazdaság > Szlovákia