Az utazási szokások és kikapcsolódási igények óriási változásokon mennek keresztül napjainkban, és ennek következtében az idegenforgalmi ágazat jelentős kihívásokkal szembesül. A sokszínű, öregedő társadalomban jelentkező eltérő igények, illetve az éghajlatváltozás fenyegetése összességében azt jelenti, hogy a sikeres idegenforgalmi stratégiák alapfeltételei jelentős mértékben módosulnak. Azonban azok a régiók, amelyek képesek rugalmasan és gyorsan alkalmazkodni, a jövő idegenforgalmi piacainak nagy győzteseivé léphetnek elő. A CENTROPE régiónak minden esélye megvan, hogy közöttük legyen.
Bécsben minden év novemberében megrendezik az időskorú polgárokat megcélzó legnagyobb szabású európai vásárt, és a rendezvény jelentős része az utazással és az idegenforgalommal foglalkozik. Idén az Időskorúak Bécsi Őszi Vására (Wiener Herbst Senioren Messe) 14. alkalommal várja a látogatókat november 17. és 20. között. Ahogy az elmúlt években is történt, a négy CENTROPE állam több régiójából számos utazási iroda és szállodaüzemeltető mutatja majd be kínálatát a rendezvényt rendszeresen felkereső mintegy 90 000 látogató számára. Az Osztrák Szövetségi Vasutak elmagyarázza majd, hogyan kell helyesen használni a jegyárusító automatákat, amelyek speciális díjazású, határokon átívelő Euroregio jegyeket is kínálnak: ha az időskorúakat magabiztos fogyasztókként szeretnénk megnyerni, illetve megtartani, elengedhetetlen, hogy egyértelmű és megbízható információkkal lássuk el őket.
A vásár és az általa keltett érdeklődés az idegenforgalomban tapasztalható komoly tendenciát jelzi, amely a társadalomban lezajló szélesebb körű változást követi, és amely közvetlen hatással van a CENTROPE régió idegenforgalmára. Egy öregedő társadalomban az idős emberek tovább megtartják mobilitásukat, mint a korábbi generációknál megszoktuk. Azonban miközben egyre nagyobb számban hajlandóak utazni, ennek a rétegnek speciális elvárásaik is vannak, és fontos, hogy a meglévő és új idegenforgalmi létesítmények megfeleljenek ezeknek. A CENTROPE régió esetében, ahol kis területen oly sok turisztikai lehetőséget kínálnak, ez a demográfiai változás előnyt jelent, mivel az időskorúak kényelmi okokból gyakran részesítik előnyben a rövidebb utazást igénylő célpontokat. Ezenkívül sok szabad idejük van, és ezért tovább maradhatnak, illetve gyakrabban visszatérhetnek.
Ebben az összefüggésben a CENTROPE régió fejlett wellness turizmusa jelentős előnyt jelent, és várhatóan előnyére lesz az általános tendencia. Gyógyfürdők mindenhol találhatók a CENTROPE területén, melyek közül a legismertebbek a Magyarország és Burgenland határvidékén működő termálfürdők. A wellness üdülések mellett maguk az operációk (például fogpótlások) is motivációt jelenthetnek a határon túli utazáshoz. A CENTROPE kulturális kínálata és az általános kikapcsolódási lehetőségek is vonzerőt jelenthetnek a korcsoport számára, akik egyre nagyobb figyelmet kapnak a piacon.
Éghajlatváltozás: fenyegetésből lehetőség
Az alkalmazkodás további jelentős területei az idegenforgalom területén az éghajlatváltozás és a fenntartható turizmus iránti egyre növekvő igény. Mivel az érintetlen környezet a legtöbb üdülési ajánlat előfeltétele, a turizmus a kiszámíthatatlan időjárási események, például tüzek, áradások, hurrikánok és szélsőséges hőmérsékletek egyik első áldozata. Ugyanakkor az idegenforgalom a széndioxid-kibocsátás komoly hányadáért felelős. Ezért miközben az idegenforgalmi ipartól elvárják, hogy újszerű, alacsony kibocsátású megoldásokkal és termékekkel jelentkezzen, a környezettudatos fogyasztók is hozzájárulhatnak a fenntartható turizmushoz, ha olyan szállást, tevékenységeket és utazási módokat választanak, amelyek a nem megújuló források lehető legkisebb mennyiségét igénylik.
Mindezt figyelembe véve az ökoturizmus a növekedés óriási lehetőségeit rejti. Ezen kívül a CENTROPE régióban az alacsony széndioxid-lábnyomú ajánlatok növekvő számú tudatos fogyasztót fognak megnyerni, akik számára fontos, hogy másként kezeljék a környezetüket. Például a világ egyik első zéró energiaegyenlegű szállodája a Boutique Hotel Stadthalle Bécsben. Egyetlen év alatt a hotel éppen annyi energiát termel, mint amennyi az üzemeltetéséhez szükséges. Ennek érdekében kizárólag megújuló energiaforrásokat használ, azaz nap- és fotovoltaikus paneleket, talajvíz hőszivattyúkat és három szélturbinát. Még a kert ápolásához és a fürdőszobákhoz is csak esővizet használnak. Az elektromos autón érkező vendégek két töltőállomáson tölthetik fel ingyenesen járműveik akkumulátorait.
Legyen szó elektromos autókról, kerékpárokról vagy tömegközlekedésről – például hajóról, vasútról vagy autóbuszról – a kiválasztott közlekedési eszköz nagyban hozzájárul napjaink utazóinak széndioxid-egyenlegéhez. Praktikus tömegközlekedési hálózatával, vonzó kerékpár-útvonalaival és a dunai sétahajózás lehetőségével a CENTROPE régió számos lehetőséget kínál azoknak az utazóknak, akik célpontjukat klímabarát módon szeretnék felfedezni. Pozsonyt például nem csak a turistáknak felejthetetlen élményeket nyújtó, rendszeres hajójáratok kötik össze a folyó mentén mindkét irányban fekvő városokkal; a menetrendszerű szolgáltatások mellett szárnyashajó és városnéző sétahajózás is lehetséges Pozsonyban és a város körül, továbbá charter járatok állnak rendelkezésre csoportos utazásokhoz és a vállalati rendezvényekhez.
Itt van > home > centrope hírlevél > Hírlevél 3/2010 > Lehetőségek