A 2011. májusában, Győrben megtartott CENTROPE Csúcstalálkozó nyújtotta lendület gyorsuló pályára állította a CENTROPE projektet. Ennek köszönhetően a régió láthatóságának fontossága még hangsúlyosabbá vált, mivel ez az, ami ösztönzőleg hathat a befektetésekre és az együttműködési kapcsolatok kialakítására. A folyamatban lévő marketing tevékenységek további kiterjesztéséről született politikai egyezség a következő évre vonatkozó konkrét stratégiák és akciótervek kidolgozásához vezetett.
Kiemelkedő fontosságúak ezek között a turizmussal kapcsolatos tevékenységek, mint a „Kultúra- és Turizmusmarketing Eszköz,” amely kommunikációs eszközt bocsát a régió turisztikai szervezeteinek, irodáinak valamint maguknak a turistáknak a rendelkezésére. Új turisztikai projektek és együttműködési szövetségek kialakítása folyik a CENTROPE régióban meglévő turisztikai potenciál további növelése céljából. E szövetségekre példa a Bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK) és a Brünni Morva Galéria közötti együttműködés, amelynek középpontjában a régió építészetében és formatervezésében karakter-jegyként megjelenő „modernség” áll.
A régióban rejlő lehetőségek felszabadításának, valamint vonzereje növelésének érdekében kívánatos a más hasonló projektekkel és vállalkozásokkal kapcsolatos tapasztalatokra vonatkozó információgyűjtés. Ezen logika mentén haladva a CENTROPE cserekapcsolatot alakított ki határokon átnyúló társkezdeményezésekkel, és így az identitás kialakítása és a marketing terén olyan hasznosítható mintákra tudott szert tenni, amelyek mindegyike a hozzájárul a CENTROPE általános stratégiájának megvalósításához.
Üdvözlettel:
A CENTROPE Ügynökség Csapata
Itt van > home > centrope hírlevél > Hírlevél 4/2011 > Vezércikk