Közép-Európa – az európai kutatási térkép fontos területe

A kutatással és a technológiai fejlesztéssel kapcsolatos hetedik keretprogram (FP7) az Európai Unió legfontosabb kutatás-támogatási eszköze a 2007 és 2013 közti időszakban. Egy helyen egyesíti az összes, kutatással kapcsolatos EU-kezdeményezést, hozzájárulva ezzel egy európai kutatási terület létrehozásához. De vajon létezik egy CENTROPE-térségi kutatási terület is?

A kissé ambivalens válasz dióhéjban így hangzik: Igen, bizonyára. Ugyanakkor nem, nem igazán! Legalább az a terület létezik, amelyet a centrope_tt projekt keretében elvégzett társadalmi hálózati elemzés vázolt. A tanulmány a 7. Keretprogramban való részvételt szorgalmazta, amelyet a kutatóintézetek versenyképességét javító eszközként értékel, továbbá a közös kutatási törekvések ‘földrajzára’ kérdezett rá. A közép-európai tudomány helyzetének leírása érdekében az elemzés Prágától egészen Budapestig foglalkozott az intézetekkel, annak érdekében, hogy ‘ne vágja ki’ a CENTROPE-ban tevékenykedő négy ország közül kettő kutatás-fejlesztési rendszereinek fontos részeit. Az eredmények azt tükrözik, hogy a térség erőteljesen kiveszi a részét az európai kutatási tevékenységből, ugyanakkor viszonylag kevés projektben vesznek részt egyidőben egynél több CENTROPE-ország kutatóintézetei.

Közelebbről: 2009 szeptemberéig összesen 1.563 projekt megvalósítására került sor az “Együttműködési” program keretén belül (amely az FP7 teljes költségvetésének megközelítőleg kétharmadát teszi ki). 459 projetkben legalább az egyik szereplő a négy Centrope-ország egyikéből származott. Az elemzett kutatás-fejlesztési projektekben részt vevő 276 szervezet többsége Ausztriából érkezett (124), a második helyen következnek a magyar intézetek (77), majd a cseh intézetek (50), illetve a szlovák intézmények (25). Magyarán: a közép-európai kutatási terület - ahogy az a tanulmányból is kiderül – minden harmadik transznacionális kutatás-fejlesztési projektben vesz részt, így - úgy tűnik – nagyon jó pozíciót foglal el az európai kutatási térképen.

Ha közelebbről megvizsgáljuk, a kutatás-fejlesztési projektek nagy része egyértelműen a nyugat-európai országok felé orientálódik. Ezekben az országokban nincsenek jelentős különbségek az egyes alrégiók között ebben a tekintetben. Németország a legfontosabb együttműködési partner, a második helyen Franciaország áll, majd az Egyesült Királyság és Olaszország következnek a sorban. Miközben látható, hogy a közép-európai kutatóintézetek a legfontosabb, erős kutatás-fejlesztési ágazattal rendelkező európai országok vonzó partnereinek számítanak, nem tükrözné a valóságot, ha azt állítanánk, hogy létezik egy közös, vagyis szorosan összekapcsolt és integrált kutatási terület Közép-Európán belül.

Bővítendő hálózatok: a régión belüli együttműködési térkép

Érdemes rátekinteni a határokon átívelő kutatási kapcsolatok térképére. Az osztrák szervezetek a legfontosabb partnerek mindhárom szomszédos állam számára. Ennek feltehetőleg történelmi okai vannak: Ausztria az évek folyamán jelentős számú ügynökséget hozott létre, illetve sok innovációs és kutatástámogatási programot valósított meg. A három másik ország jelenleg egy megfelelő és sokoldalú támogatási rendszer kialakítását, illetve megszilárdítását hajtja végre, ezért ez az eloszlás valószínűleg változni fog a jövőben.

Mára már sok intézet a közös kutatás központjaként működik, többek között a Bécsi Műszaki Egyetem, a Cseh Tudományos Akadémia, a Budapesti Technológiai és Közgazdasági Egyetem, a Magyar és a Szlovák Tudományos Akadémia. Ezek a központok számos szereplőt kapcsolnak össze, és megfelelő belső hálózatot alakítottak ki egymás között. A kutatási együttműködés egyre bővülő hálózatának gerincét képezik a közép-európai régióban, amelyben a CENTROPE egyfajta tengelyként működhet.

Ha további információkat szeretne megtudni a CENTROPE-térségben zajló együttműködés ösztönző erőiről, illetve a kutatás-fejlesztési együttműködés tematikus prioritásairól, kérjük, töltse le a “A CENTROPE kutatás-fejlesztési együttműködési hálózata – egy társadalmi hálózati elemzés” címet viselő beszámoló teljes szövegét.